10.Rész
*2 héttel később**Angela*
Jeremy-t letartóztatták 1 évet kapott de valószínűleg 6-8 hónap múlva szabadulni fog jó magatartás miatt. Nem vagyok emiatt boldog de legalább addig is távol van tőlem.
Brad a tenyerén hordoz , bár mostanság kicsit furcsa lett , de lehet csak én képzelem be. Az elmúlt 2 hétben nem történt túl sok minden Kimmel elterveztük , hogy össze költözünk majd szeptembertől. Igazából ez mindig is egy tervünk volt de most úgy látszik ez kezd meg is valósulni. Dorina viszont nem örül ennek túlságosan sőt egyáltalán nem. Nem beszél velem már vagy 1 hete ami nagyon fáj , hiányzik a húgom.
-Dodi - mondtam miközben lementem a lépcsőn
-Itthon vagy? - kérdeztem de nem jött rá válasz
-Ha itt vagy kérlek válaszolj már - mondtam majd bementem a konyhában ahol a konyha asztalnál ült és olvasta az újságját miközben a füles a fülében volt így oda mentem hozzá és kihúztam a füléből.
-Hozzád beszélek - mondtam
-Leszarom - mondta majd vissza tette a fülébe
-Te velem ne beszélj így! Nem tudom mi a bajod de már nagyon idegesít - mondtam miközben még egyszer kivettem a fülhallgatót a füléből
-Tényleg? Akkor költözz el már most és akkor ez nem fog idegesíteni - mondta majd fogta magát felállt és kiment a házból
Nem tudom megérteni, hogy mi a baja. Miért zavarja ez ennyire? Nem költözöm a világ másik felére csak pár utcányira költöznék és ráadásul csak 3 hónap múlva nem tudom mit fúj fel ezen ennyire.
Pár órával később elindultam a fotózásra az első fotósásomra. Igaz ez még csak egy portfólió fotózás de akkor is ideges vagyok. Szerencsére Matt elkísért engem. Amikor oda értünk teljesen lemerevedtem.
Csak ott álltam és bámultam az ajtót de nem mertem bemenni rajta.
-Minden oké? - kérdezte Matt
-Miért vagyok itt mégis?- kérdeztem
-Ezt , hogy érted? - kérdezte
-Nem is lennék jó modellnek felesleges időpazarlás is ez - mondtam
-Ezt most verd ki a fejedből - mondta
-Ez a nagy álmod. És ez csak egy fotózás ami neked szól. Ezzel tudsz ügynökségeknél jelentkezni. Ne akard ezt a lehetőséget is elvenni magadtól. Csináld meg a képeket és ha meglesznek még azután is eldöntheted , hogy akarod-e azt csinálni vagy sem - mondta
-Igazad lehet - mondtam
-Az van - mondta
-Köszönöm , hogy itt vagy velem - mondtam neki miközben megöleltem majd bementünk az épületbe
A recepción útba igazítottak minket , hogy hová is kellene pontosan mennünk a 3. emelet 10/B szobájába. Amikor felértünk 4 nagyon szép és magas lány volt ott így ismét ideges lettem. Már mondani akartam volna Mattnek , hogy menjünk haza amikor a fülembe suttogta ,hogy : "Ez csak egy fotózás nyugi,, így kicsit lenyugodtam. 2 órát kellet ott ülnünk a váró teremben mire végre engem szólítottak.Matt kint várt meg én pedig félve bementem.
-Szia én Christopher vagyok és most én fogom elkészíteni a képeket rólad - mondta egy kedves fickó
-Helló én Kylie vagyok és nagyon ideges - mondtam
-Te vagy az első - mondta egy másik fickó
-Ez nem túl megnyugtató - mondtam
-Csinálunk pár képet aztán mehetsz is és sosem baj , ha az vagy legalább nem vagy unalmas - mondta Christopher mire én csak bólintottam és oda mentem a kamera elé. Az elején nagyon stresszes voltam de aztán minden nagyon jól ment szerintem. Mondta , hogy hogyan pózoljak és én úgy is tettem szerintem jó voltam legalábbis nagyon remélem , hogy jó képek lettek. Egy olyan 20-25 perc múlva végeztem is.
-Köszönöm szépen - mondtam
-Nagyon jók lettek szerintem a képek - mondta
-Hát már várom , hogy lássam őket - mondtam aztán elköszöntem és kimentem , de a váró teremben már nem volt ott Matt így elindultam kicsit össze zavarodva lefelé. A recepciónál megkérdeztem , hogy nem látták-e ami azt a választ kaptam , hogy egy 5 perce ment ki az épületből , de hová?
*Dorina*
Nem tudom , hogy mi is van most köztünk Jake-el pontosan. Mármint nem tudom , hogy ez járás-e vagy sem. Csókolózunk meg van amikor egymásnál alszunk de nem beszéltünk arról , hogy mi van köztünk pontosan. És mostanában egyre kevésbé igazodok ki rajta. Olyan furcsa lett nem tudom megmondani miért vagy mitől de nagyon fura lett. Elegem van Angelaból. Miért akar itt hagyni? A nővérem és a legjobb barátnőm mégis miért akar itt hagyni? Nem érdekelnek a kérdései vagy a mentegetőzései felőlem azt csinál amit akar de mégis fáj ezért rohantam ki a házból. Egyenesen Lewis-hoz. Louis az új szomszédunk egy nagyon kedves srác Kanadai ezért van egy kis akcentusa. Amikor oda értem a házukhoz bekopogtam.Majd mikor kinyitotta szegényre mindent rázúdítottam.
-Szia hát te? - kérdezte-Elegem van megőrülök már Angelatól szerintem ki akar készíteni - mondtam szegény Lewis meg csak furcsán nézett rám az ajtóból
-Bocsi túl sok volt? - kérdeztem
-Egy kicsit - mondta majd a furcsa tekintetből egy kedves mosoly lett
-Bejössz? - kérdezte
-Aha köszi - mondtam majd bementem
-Na szóval min vagy így kiakadva? - kérdezte
-A tesómon. Szeretem és nem akarom , hogy elköltözzön de mintha fel sem tűnne neki , hogy mennyire rosszul esik ez nekem - mondtam
-Szerintem tudja sőt neki is biztosan rossz de 18 évesen akar egy kis szabadságot - mondta
-18 éves és? Nem vitte semmire mivel lenne jobb az ha elköltözik? - kérdeztem
-Én is elköltöztem és nem a szomszédba hanem ide én ott hagytam a családom meg mindenkit ő nem ő bármikor ott lesz neked ha kell. Ha nekem kellene hazamennem segíteni akkor nekem bonyolultabb lenne mint neki - mondta
-Jó igaz de - kezdtem el de rátette az ujját a számra
-Shhh nem de. Ő itt van neked bármikor hagyd , hogy csinálja azt amit akar neki is kell élnie - mondta
Lehet igaza van lehet én komplikálom túl de akkor is nem akarom , hogy elmenjen a nővérem nem akarom , hogy itt hagyjon anyáék úgyis mindig távol vannak akkor végképp egyedül lennék itthon.
Miután levettem a kezét a számról megöleltem Lewist mert sokat segített nekem ezzel.
-Köszönöm - mondtam
-Nincs mit igazán - mondta miközben szorosan vissza ölelt aztán ezt a telefonom szakította félbe amikor a telefonom megszólalt. Amikor megnéztem láttam , hogy Jake írt.
-A barátod? - kérdezte
-Igen vagyis nem , nem tudom - mondtam
Nem mondott erre semmit csak kicsit elkezdett nevetni.
-Most mennem kell - mondtam miközben még egyszer megöleltem
-Szia - mondtam majd kimentem az ajtón
Amikor kiértem Jake már ott volt a hát előtt.
-Szia - mondta miközben megcsókolt
-Szia - mondtam
-Látom jól összehaverkodtál ezzel a Strongberg-el - mondta
-Ja jó fej - mondtam majd beültünk a kocsiba
-Na és hova is akarsz vinni? - kérdeztem
-Arra gondoltam , hogy találkozhatnál 2 barátom nem rég költöztek fel ide - mondta
-Honnan? - kérdeztem
-Texasból szintén most egy albérletben laknak - mondta
-Hol? - kérdeztem
-Tőlünk kb 30 percre kocsival - mondtam
-Találkozni akarsz velük? - kérdeztem
-Ja - mondta
-De akkor minek kellek én oda? - kérdeztem
-Hát , hogy ismerkedj , hogy több idősebb barátod legyen - mondta vigyorogva
-Nekem kb csak az van - mondtam
-Nem baj na jössz ? - kérdezte
-Legyen - mondtam majd el is indultunk
Egy olyan 45 perccel később már ott is voltunk egy elég nagy ház előtt ahol aztán kiszálltunk a kocsiból.
-Tudják , hogy jövünk? - kérdeztem
-Mondtam nekik hogy lehet benézek - mondta
-Aha - mondtam majd Jake bekopogott de semmi nem történt
-Egyáltalán van itt valaki? - kérdeztem
-Nem tudom - mondta majd megint bekopogott de szintén semmi nem történt
-Segítsek? - kérdezte egy hang mögöttünk ami miatt mind ketten megfordultunk egy sötét hajú lány volt mögöttünk-Jessie - mondta Jake majd megölelte a lányt
-Szerencséd volt te hülye gyerek ,hogy most értem ide és nem 10 perccel később - mondta a Jessie
-Fogd be - mondta Jake
-Szia Jessie vagyok - mondta
-Én Dorina - mondtam
-Ha ide engedtek be is mehetünk a házba - mondta majd arrébb álltunk és bementünk
Azt hittem , hogy Jake 2 fiú barátról beszél nem lányról vagy lányokról nem tudom lehet 2 lány barátjáról beszélt-e nekem vagy sem majd kiderül.
-Kértek valamit? - kérdezte
-Nem kérek én semmit köszi - mondtam
-Én sem - mondta Jake
-Oké - mondta
-Na milyen itt lakni? - kérdezte Jake
-Kicsit furcsa még mindig de megszoktuk szerintem már ezalatt az 1-1.5 hónap alatt - mondta
-Nem akarok bukó lenni de honnan ismeritek egymást? - kérdeztem
-Régen szomszédok voltunk aztán a bátyjával jártam szóval így lettünk barátok - mondta Jessie
-Már vagy 10-12 éve - mondta Jake
-Az jó sok idő - mondtam kicsit elképedve
-Hát nem kevés - mondta Jesy mosolyogva
-Tényleg mi van a bátyáddal? - kérdezte
-Do nővérével jár - mondta Jake
-Na sok boldogságot nekik - mondta
-Megkérdezhetem ti miért szakítottatok? - kérdeztem
-Hát már nem is tudom pontosan nem illetünk össze meg nem volt nagyon szerelem ez inkább csak a sexről szólt az egész legalábbis a részemről - mondta
Kicsit meglepődtem Jessie őszinteségétől és , hogy milyen nyíltan beszél erről.
-Azóta sincs senkid - mondta Jake
-Rád várok , hogy elég idős legyél hozzám - mondta
-Jessie 22 éves vénasszony - mondta Jake
-És ti együtt vagytok ? - kérdezte Jessie miközben fejbe csapta Jaket
-Hát...- kezdtem el
-Hány éves is vagy? - kérdezte
-16 - mondtam
-Jaj a legjobb korban vagy szerezz egy jobb pasit - mondta
-Na jó egy pillanat és jövök - mondta Jake majd elment telefonálni
-Miért? - kérdeztem Jessiet
-Jake nem olyan jó srác mint tűnik nem tudom mióta ismered őt - mondtam
-3 éve - mondtam
-Az édes kevés. Lehet egy jó srácnak ismerted meg kedvesnek és jó fejnek de nem ilyen sem a bátyja - mondta
-Ezt , hogy érted? - kérdeztem
-Van mind két fiúnak egy sötét oldala vagyis inkább az egész családnak Jake nővére a legfurcsább - mondta
-Nővére? - kérdeztem
-Igen Kathrine - mondta
-Nem is tudtam , hogy van nővére - mondtam teljesen összezavarodva
-Hopsz - mondta
-Miért nem mondta ezt eddig? - gondolkoztam hangosan
-Egyszer eltűnt vagy 1 hónapig aztán amikor vissza jött minden más lett - mondta
-Mármint? - kérdeztem
-Jake és Brad megváltoztak kifordultak magukból azóta maszkban élnek - mondta
-Na itt vagyok - mondta Jake
-Remek - mondtam
-Baj van ? - kérdezte
-Nem megtudtam pár érdekes dolgot - mondtam
-Jaj ne higgy neki bolond ez a nő - mondta miközben hátulról megölelt
-Na de szerintem mi most megyünk - mondta Jake
-Csak be akarunk köszönni - mondta
-Hát kár , hogy már most mentek de nagyon örültem Dorina - mondta Jessie
-Én is - mondtam majd elindultunk
Kathrine Jake nővére?! Csak ez járt a fejemben miért nem beszélt róla eddig? Miért titkolta el ezt is?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése