9.Rész
*Angela*
Másnap olyan 3 körül elmentünk feljelenteni Braddel Jeremyt a rendőrségen. Egyedül nem ment volna de mivel végig ott volt velem könnyebben vettem ezt az akadályt is. Brad kicsit furcsa volt nem a rendőrség miatt hanem valami más miatt a telefonját szorongatta állandóan és amikor rá kérdeztem tagadni kezdett őszintén szólva nem tudom mire vélni ezt.
Miután ott végeztünk találkoztunk Mattal aki szintén tudott a tegnap történtekről és hasonlóképpen ki volt borulva mit Brad.
Az igazat bevallva jól esett , hogy Matt ennyire kiborult mert ez azt jelenti , hogy mennyire fontos vagyok neki. Miután Brad lenyugtatta valamilyen szinten elmentünk vásárolni így hárman ami igazából abból állt , hogy én vásároltam meg próbáltam ők pedig néztek és vártak.
Amikor ott is végeztünk olyan 6-7 óra lehetett. Nagyon hamar el ment ez a nap és szerintem jól telt. Nem éreztem magam feszültnek sem szomorúnak minden jó volt. Aztán elindult hazafelé. Brad haza vitte Mattet és szerintem össze is haverkodtak aminek pluszban örülök.
Amikor a házhoz értünk láttam , hogy égnek a lámpák így Dodi tuti otthon van. Braddal együtt bementünk a házba amiből sikítások hallatszódtak ki.
-Ez meg mi? - gondolkodtam hangosan
-A húgod ? - kérdezte nevetve Brad
-Ettől félek - mondtam majd benyitottam
-Dorina! - ordítottam fel de egy újabb sikoly válaszolt csak
-Te jó isten - mondtam
-Egy pillanat és jövök - mondtam miközben félve felmentem az emeletre Dodi szobájához ahol bekopogtam
Alig 1 perc után ki is nyitotta az ajtót.
-Angi - mondta vigyorogva
-Mi ez a sikoly? - kérdeztem
-Csak elvagyunk - mondta sejtelmesen
-Vagyunk? - kérdeztem
-Igen Én Diana és Jake - mondta
-Két lány egy fiú sikolyok nem akarom tudni , hogy mik történek oda bent azt hiszem - mondtam
-Semmi rossz dolog - mondta nevetve
-Jó ti tudjátok lent leszek ha kellenék Braddel - mondtam
-Itt a bátyám? - jött a szobából a kérdés
-Igen - válaszoltam
-Akkor egy pillanat - mondta Jake majd kijött a szobából és lement
-Ebbe meg mi ütött? - kérdeztem
-Hülye szegény - monda Dodi
-Nem jössz be ? - kérdezte
-De végül is - mondtam majd bementem
-Szia Diana - mondtam
-Szia Angi - mondta
-Na mi jó dolog történt veled mióta itt hagytál engem egyedül ebben a nagy üres házban? - kérdezte Dodi nagyon rossz mű színészkedéssel
-Semmi jó - mondtam kissé komolyabban
-Mi történt? - kérdezte ő is komolyabbra váltva a szót
-Nem szeretném ezt most így...elmondani - mondtam
-Értem. Diana kimennél egy kicsit? - kérdezte Dodi
-Persze - mondta majd ki is ment
-Ne szóval? - kérdezte
-Jeremy..- kezdtem el
-Jeremy?- nézett rám furcsán
-Kim bátyja - mondtam
-Ja igen mi van vele? - kérdezte
-Meg....megerőszakolt - mondtam ki végül majd a szemeim is bekönnyeztek
-Hogy mi? - kérdezte ledöbbenve
-Át mentem Kimhez mert szobafogságban volt és ő meg rám mászott aztán másnap megerőszakolt - mondtam sírva
-Istenem - mondta
-Nagyon nagyon sajnálom - mondta majd átölelt
-Már mindegy - mondtam miközben szorosan magamhoz szorítottam
Éreztem , hogy az ölelésem alatt ő is elkezdett sírni, majd elengedett és felült.
-Ezt nem hagyhatod annyiban - mondta
-Már elmentünk a rendőrségre feljelenteni - mondtam
-Nem ez sem elég. Szenvedjen ő is - mondta
-Dodi nem kell én nem vagyok olyan ez is elég meg tegnap Brad is megverte - mondtam
-Ez a minimum amit megérdemel de még jobban megfogja bánni ezt megígérem - mondta majd letörölte az utolsó könnycseppit is
Nem tudom mire gondol de amennyire ismerem a húgom és hát eléggé jól ismerem ez nem jelent túl jót.
-Na de most inkább te beszélj veled mi van húgi? - kérdeztem
-Semmi extra eddig vegyes a szünetem
-Ez még csak a 3. nap - mondtam
-Hát ez az - mondta
-És akkor most együtt vagy Jake-el? - kérdeztem miközben oldalba böktem
-Nem nem vagyunk együtt - mondta
-Az , hogy lehet? - kérdeztem csodálkozva
-Hát ahogy mondom - mondta
Ez egy kicsit furcsa volt nekem , hisz tudom , hogy tetszik neki Jake mindig is tetszett neki legalábbis én mindig is úgy éreztem , hogy tetszik neki és Jakenek is tetszik ő bár ő még csak 16 Jake meg 19 szóval lehet nem is baj ha nincsenek együtt minden esetre furcsállom.
Miután befejeztük a beszélgetést lementünk mindketten a nappaliba ahol a többiek voltak. Én oda ültem Brad ölébe aki Jakeel beszélgetett.
-Na végre , hogy itt vagy azt hittem eltűntél - mondta
-Nem dehogy - mondtam mosolyogva
-Szerintem én elindulok haza - mondta Jake
-Miért? - kérdeztem
-Hosszú volt ez a nap - mondta miközben Dodira nézett
Érzem , hogy van itt valami amit nem mond el nekem Dodi de ki fogom deríteni.
-Ki kísérlek - mondta Dodi
-Otthon találkozunk - mondta Jake Bradnek
-Ja - mondta
-Na sziasztok - mondta Jake majd Dodival eltűnt
Diana nem tudom , hogy hol van , de most nem is érdekel , hogy őszinte legyek csak Brad érdekel most. Miközben az ölében ültem átkarolt és mikor megfordultam megcsókolt. Olyan jó volt csak így a karjaiban lenni nagyon szeretem őt.
*Dorina*
Miután Jake szerelmet vallott nekem úgy éreztem mintha pillangók repkednének a gyomromban. Örültem , hogy mint kiderült nem tetszik neki Viki egy kő esett le a szívemről. Majd felmentünk a szobámba , de nem kell semmi rosszra gondolni nem történt semmi. Csak feküdtünk az ágyamon néztük a TV-t közben többször is megcsókolt és átölelt majd itt aludt.
Reggel mikor fel keltem már nem feküdt mellem az ágyban ami miatt kicsit olyan érzésem volt mintha ezt az egészet csak álmodtam volna majd amikor elindultam lefelé a lépcsőn még jobban ez az érzés fogadott mert nem volt Jake sehol, de a kinti TV még mindig ment amit tegnap este sikeresen bekacsolva hagytam így azt gyorsan kikapcsoltam majd bementem a konyhába.
Pár perccel később hallottam ahogy a bejárati ajtó nyílik és nem sokkal később Jake lépett be a konyhába.
-Hát te? - kérdeztem
-Rágyújtottam nem akartam , hogy cigiszagú legyen itt minden - mondta
-Mégis mióta cigizel? - kérdeztem csodálkozva
-Már egy ideje - mondta majd nyomott egy puszit a számra
Még egy dolog amit eddig nem tudtam róla. Ez a Jake egyre rejtélyesebb lesz számomra nem is hiszem el.
-Mit reggelizzünk? - kérdeztem
-Amit gondolsz én nem vagyok éhes - mondta
-Legyen palacsinta? - kérdeztem
-Mondom amit gondolsz - mondta mosolyogva
-És amúgy is ez inkább ebéd már mint reggeli - mondta
-Miért hány óra van? - kérdeztem
-12 - mondta
-Akkor még egy érv a palacsinta mellet - mondtam
Majd Jake segítségével el is készültek a palacsinták. Miután megettük igaz több mint a felét én zabáltam be elkezdett csörögni a telefon, így felvettem anya volt az. Apával elutaznak Mexikóba 2 hétre mit ne mondjak nem csodálkoztam. Valahogy mindig is olyan érzésem volt , hogy mondhatni magunkra vagyunk utalva anyáék mindig az utolsó pillanatban mennek el valahová vagyis akkor szolnak nekünk csomószor hetekig nem hallunk felőlük aztán egyszer csak hazaérnek és ez nekem nagyon fáj.
-Mi az? - kérdezte Jake
-Semmi - mondtam elég rosszkedvűen
-Na látom , hogy van valami - mondta
-Elegem van anyáékból - mondtam
-Miért? - kérdezte
-Mert mindig itt hagynak minket. Mindig mi tudjuk meg utoljára ha elmennek valahová vagy csak hetekkel később egyszer csak hazajönnek - mondtam
-Örülj inkább ennek - mondta
-Mégis miért? Olyan mintha nem lennének szüleink - mondtam
-De együtt vannak szeretik egymást csak amiatt ilyenek. Ne legyél emiatt ilyen inkább örülj nekik - mondta
-Nem is tudom - mondtam
-Nekem válnak a szüleim és 1000x inkább lett volna nekem is ez a bajom mint ami most neked mint a válásuk - mondta
-Tudom - mondtam majd megöleltem
Majd eltakarítottuk a romokat és én elmentem letusolni.
Amikor végeztem bementem a szobámba , hogy átöltözzek de Jake is ott volt.
-Ki mennél? - kérdeztem
-Miért? - kérdezte
-Mert öltöznék - mondtam
-Engem az nem zavar - mondta
-Menj ki - mondtam
-Jó - mondta majd ki ment aztán egy 5 perc alatt át is öltöztem
-Áthívom Dianat - mondtam miközben kijöttem a szobámból
-Hívjad - mondta lentről
Így fel is hívtam Dianat de nem vette fel így egy üzenetet hagytam neki, majd lementem. Jake ott lent ücsörgött és a telefonját nyomogatta ismét.
-Mi jót csinálsz? - kérdeztem
-Semmit - mondta majd gyorsan eltette a telefonját
-Na ne titkolózz - mondtam
-Nem titkolózok - mondta de nem volt túl meggyőző
Nem tudom mire kellene gondolnom de egyre több az ilyen furcsa dolog nekem és egyre jobban fel is kelti ez az érdeklődésemet.
-Jó hát ha nem akkor nem - mondtam majd leültem
-3 óra lesz mindjárt nem csinálunk valamit ? - kérdezte
-Diana nem válaszolt se a hívásomra se az SMS-re emiatt nincs semmihez kedvem - mondtam
-Jaj nemár ne legyél ilyen béna - mondta miközben kicsit vállon bökött
-Nem vagyok béna csak szar , hogy nem tudom mi van az LB-mel tegnap is csak úgy itt hagyott - mondtam
-Tegnap miattam hagyott csak úgy itt - mondta
-Mi? - kérdeztem
-Igen nem akartam , hogy itt legye megkértem menjen el - mondta
-Ez komoly? - kérdeztem
-Igen tegnap csak miattam ment el mert olyan kedvesen megkértem , hogy ne legyen itt amikor bocsánatot kérek - mondta
-Ez kedves de akkor is - mondtam
Így aztán mind ketten itt maradtunk a házban. Olyan 4 óra körül felhívott Diana amitől megnyugodtam egy kicsit majd mondta , hogy olyan 5 körül át tud jönni.
Addig nem csináltunk semmit csak filmeket néztünk meg kaját csináltunk.
Diana végül 6kor érkezett meg. Kicsit szomorkásan.
-Mi a baj? - kérdeztem miközben beengedtem
-Semmi - mondta
-Na ne csináld ezt - mondtam majd leültünk a kanapéra
-Minden rendben? - kérdezte Jake is
-Persze - mondta egy erőltetett mosoly kíséretében
-Na ezt hittem barátok vagyunk gyerünk mond el - mondta Jake miközben kicsit oldalba lökte
-Ez az legjobb barátnők vagyunk mond már el - mondtam
-Van egy fiú....aki - kezdte el
-Aki? - kérdeztem
-Aki tetszik de észre sem vesz engem. Idősebb nálam valószínűleg pont ez a baj - mondta
-Ki az? - kérdezte Jake
-Marcus Hambert - mondta
-Ki? - kérdeztem
-Egy srác a suliból ő is végzős lesz Vikivel jár egy osztályba - mondta
-Tudom ki az a srác - mondta Jake
-De szerintem ne foglalkozz vele drogozik meg nem túl jó a híre - mondta
-Nem érdekel engem akkor is megfogott de hiába - mondta Diana
-Ne legyél ilyen legyél boldog ne foglalkozz azzal a sráccal mert ha fogsz én megkeresem őt és megfojtom - mondtam
-Bolond vagy - mondta nevetve
Aztán felmentünk a szobámba és elkezdtünk zenét hallgatni sőt még a fantasztikus ének tudásomat is megcsillogtattam csak Diana kedvéért.
-Hagyd abba ez szörnyű - mondta nevetve
-Dehogy hagyom énekelj velem Jake - mondtam
-Mit?- kérdezte ő is nevetve
-Az E.T-t Katy Perrytől - mondtam majd be is tettem és teli torokból el is kezdtünk énekelni
Diana a végén sírva fakadt a röhögéstől és leesett az ágyról. Az igazat bevallva Jakenek nincs rossz hangja de az enyém elnyomta az ő hangját. Aztán meg elkezdtük énekelni a We Will Rock You-t a Want U Back-et ,We Are Never Ever Getting Back Together-t és a We Can't Stop közepénél nyitott be Angela.
Aztán a többiek kimentek és elkezdtünk beszélgetni de amit mondott ledöbbentett. A könnyeimet sem tudtam visszafogni nagyon fájt nekem amit mondott. Hogy megerőszakolták a nővérem csak dühössé tett. Nagyon meg fogja bánni Jeremy amit tett még nem tudom , hogy de nagyon meg fogja bánni.
Amikor aztán lementünk a nappaliba nem láttam sehol Dianat nem tudom hol lehetett. Angela Braddel volt elfoglalva örülök , hogy Brad ott van vele igaz nem ismerem ezt a fiút de Jake testvére szóval biztos jó fiú.
-Én megyek - mondta Jake így kikísértem az ajtóhoz
Egy pár percig még beszélgettünk majd szorosan magamhoz ölelt és megcsókolt. Nem akartam , hogy elmenjen de nem akartam marasztalni sem. Aztán elengedett felkapta a kabátját nyomott még egy puszit a számra és elment. Valami nagyon rabul ejtett benne nem tudom mi de van benne nagyon valami.

.gif)