13.Rész
*Dorina*
Egy hónap telt el és hát eddig nagyon szar a nyári szünetem. Már csak 1 hónap maradt a suli kezdésig és ezalatt a 2 hónap alatt mindent elcsesztem.
Jake-el nem beszélünk ahogy Lewissel sem. Van , hogy felhív de mintha meg sem hallottam volna a hívásait nem foglalkoztam velük. Jaket szoktam néha látni azzal a Kathrine-al vagy kivel nem szimpatikus nekem az a lány lehet , hogy a testvére de akkor sem bírom már így látásból sem.
Jake mióta meglátott engem Lewissel kerül. Próbáltam bocsánatot kérni tőle de nem jött össze rám sem figyelt Justinnal is megpróbáltam beszélni , hátha rajta keresztül kapcsolatba tudnék kerüli Jake-el de semmi. Ezért ma úgy döntöttem elmegyek hozzá és addig nem megyek el amíg nem beszélek vele. Gyorsan össze kaptam magam és már indultam is le a lépcsőn.
-Hová mész? - kérdezte anya
-Jake meg kell beszélnem vele pár dolgot - mondtam
-Jó ne gyere későn haza és tudsz valamit Angela-ról?- kérdezte
-Nem gondolom a pasijával..............- kezdtem el majd eszembe jutott , hogy anyáék még nem is tudnak Bradről
-Pasijával van? - kérdezte anya nagyra nyílt szemekkel
-Felejtsd el nem mondtam semmit na de én megyek szia - mondtam majd el is mentem
Útközben betettem a fülesem és elkezdtem hallgatni a Give Me Love-ot
Egy kb 10 perc múlva már ott is voltam Jake-ék utcájában. Amikor mentem volna a kapujuk felé megláttam , hogy Kathrine jön ki. Furcsa volt igaz nem sokszor láttam eddig de most olyan furcsa volt nem tudom megmondani mi miatt, így megszólítottam
-Szia - mondtam
-Oh Szia - mondta egy nagy mosollyal az arcán
-Dorina vagyok nem hiszem , hogy ismersz de Jake itthon van? - kérdeztem
-De de tudom , hogy ki vagy - mondta még mindig mosolyogva
-Igen? - kérdeztem csodálkozva
-Persze miattad van teljesen kibukva az öcsém - mondta majd a kedves mosolyból haragos tekintet és flegmaság lett
-Ki van bukva? - kérdeztem
-Na szerinted? Azok után amit vele csináltál még csodálkozol is ? - kérdezte elég bunkó hangnemben
-Nézd nem ismerlek szóval nem fogok neked most így magyarázkodni - mondtam hasonló stílusban
-Egy valamit jegyez meg Dorina. Az öcsémet felejtsd el! Nem akarom , hogy ribancok vegyék körül - mondta majd elment
Nem is tudom , hogy most mit is gondoljak. Nem kaptam választ az eredeti kérdésemre , hogy itt van-e Jake vagy sem de viszont megkaptam , hogy ribanc vagyok több mint a semmi. Aztán végül bekopogtam a ház ajtaján , hogy kiderítsem itt van-e vagy sem. Pár perccel később kinyílt az ajtó és Jake állt előttem.
-Mit akarsz? - kérdezte
-Beszélni veled - mondtam
-Én nem akarok veled beszélni - mondta
-Tényleg annyira ki vagy bukva ahogy a nővéred mondta ? - kérdeztem lehet nem túl kedvesen
-Mi közöd van hozzá? - kérdezte
-A nővéred elég bunkó és te is szóval valószínűleg ezt tőle tanultad el - mondtam
-Azért jöttél ide , hogy Kathrine-t szidd? - kérdezte
-Nem azért jöttem , hogy beszéljek veled de összefutottam vele és elkezdett velem kötözködni - mondtam
-És? Engem ez hol érdekel szerinted Do? - kérdezte
-Nem tudjuk megbeszélni ezt normálisan? - kérdeztem
-Te kezdted ezt nem is értem miért erősködök hagyj békén nem akarok veled beszélni - mondta majd becsukta az ajtót
Nem akartam , hogy ez legyen belőle de úgy felhúztam magam Kathrine-en , hogy azt nem lehet elmondani. Lehet Jessievel kellene beszélnem ő hátha tud nekem segíteni , hogy kibéküljek Jake-el, így el is indultam Jessie házához.
Amikor oda értem pont megláttam Jessiet az utca túl oldalán így oda szóltam neki mire ő egyből felém fordult, kicsit furcsán nézett rám lehet nem ismert meg?
-Szia - mondtam miközben közelebb mentünk egymáshoz
-Szia Dorina ugye?- kérdezte
-Igen- mondtam
-Akkor jó mert kicsit elbizonytalanodtam - mondta nevetve
-Miért jöttél ide? - kérdezte
-Kérdeznék tőled valamit - mondtam
-Gyere menjünk be hozzám - mondta
-Oké - mondtam
-Sam szerintem már otthon van - mondta
Sam? A lakótársa vagy barátja vagy barátnője?
-Itt vagyok - mondta hangosan miközben bementünk az ajtón
-Gyere menjünk az ebédlőbe ott beszélhetünk - mondta
-SAM! -ordította Jessie fel a lépcső felé
-Jövök - mondta fentről a hang
Én és Jessie közben elmentünk az ebédlőbe ahol leültünk az asztalhoz.
-Na mi a kérdésed? - kérdezte
-Hogy tudnék Jake-el kibékülni?- kérdeztem
-Össze vesztetek? - kérdezte
-1 hónapja nagyon nem beszélünk sőt szinte semennyire sem beszélünk és ez nagyon zavar- mondtam
-Mi miatt vesztetek össze?- kérdezte
-Egy nagy hibát csináltam - mondtam
-Mit? - kérdezte
-Van egy új szomszédunk Lewis és hát....... - kezdtem el
-Jó ne folytasd szerintem értem és ezt megtudta vagy mi? - kérdezte
-Hát inkább látta mert egyszer csak megjelent - mondtam
-Oooooo - mondta
-Na itt vagyok mi az - mondta egy lány bizonyára Sam
-Sam ő is Dorina Dorina ő itt az én legrégibb barátnőm Sam - mondta Jessie
-Szia - mondtam
-Szia örülök , hogy találkoztunk - mondta nagyon kedvesnek tűnt ez a lány
-Jake Parker - mondta Jessie
-Jakey? - kérdezte kicsit elvékonyított hangon nevetve
-Igen ő - mondta Jessie is nevetve
-Mi van vele? - kérdezte
-Összevesztek és most nem tudja , hogyan tudnának kibékülni - mondta Jessie
-Tényleg? - kérdezte Sam mire én csak bólogattam
-És ráadásul ma a nővérével is össze vesztem Kathrine-el - mondtam miközben a szemeim forgattam
-Kathrine itt van ? - kérdezte Sam csodálkozva
-Igen már vagy egy hónapja. Amikor először megláttam épp egy rendőr vitte el bilincsben - mondtam
-Tipikus Kath - mondta Sam
-És vele min vesztél össze? - kérdezte Jessie
-Azt mondta , hogy hagyjam békén Jake-et meg leribancozott - mondtam
-Nézd Kath egy kicsit fura de nem rossz indulatú legalábbis szerintem - mondta Sam
-Szerintem kicsit kattos. Valamit titkol az a család de nem csat Kathrine Jake és Brad is - mondta Jessie
-Egy biztos Kathrine komolyan mondja azokat amiket mond. Ne tévesszen meg , hogy milyen törékenynek is néz ki ez a külső csak egy álca - mondta Sam
-Azt sejtettem - mondtam
Kicsit magatehetetlennek éreztem magam nem jutottam semmire és kicsit megrémisztettek Kathrine-el kapcsolatban , hogy mindig komolyan gondolja amit mond? Ez rémisztő
*Angela*
Matt-el eddig nagyon jól titkoljuk Brad előtt , hogy mi volt köztünk. Nem szabad , hogy megtudja , hogy lefeküdtem vele. Nemrég találkoztam Brad húgával Kathrine-al és elég szimpatikus volt nekem egy alacsony vékony lány aki nagyon szereti mind a két fiút azt hiszem 21 éves talán.
Nemrég megkaptam ez első modell felkérésem a Calvin Klein-nél és a fotózásra Brad is elkísért aminek nagyon örültem.
A fotózás nagyon jó volt és , hogy egy ilyen híres márkához kellet modellt állnom még jobban megerősített abban , hogy tényleg ezt akarom csinálni.
Dodival eléggé viharos a kapcsolatunk. Valahogy úgy érzem elveszítettem és próbálok segíteni neki amiben tudok de nem hagyja. Megy a saját feje után pedig látom , hogy nagyon maga alatt van.
Az utóbbi időben egyre többet vagyok Vikivel aminek Kim nem nagyon örül de kedvelem Vikit. Nagyon jó fej lány és az évfolyam társam így egyre többet lógok vele.
-Angi elmegyünk valahová? - kérdezte Viki
-Mégis hová? - kérdeztem
-Hát park vagy valami olyan helyre ahol tuti vannak fiúk - mondta
-Pasizni akarsz? - kérdeztem
-Aha. A kiszemeltem leszar szóval ja kellene egy másik valaki aki el tudná terelni a figyelmem - mondta
-Ki a kiszemelted? - kérdeztem
-A pasid öccse - mondta miközben neki támaszkodott az asztalnak
-Jake? - kérdeztem
-Aha ő - mondta
-És miért pont ő? - kérdeztem csodálkozva
-Nem tudom ezt megmondani. Van benne valami ami egyszerűen megfogott. Idősebb nálunk helyes minden rendben van vele egyszerűen csak bejön de ő leszar engem - mondta
Nem tudom , hogy mit kellene mondanom erre mert Jake a húgomat szereti de ezt meg nem akarom mondani Vikinek nem akarom megbántani mert lehet rosszul esne neki.
-Úgyhogy keresnem kell egy másik pasit aki eltereli a figyelmem - mondta
-Akkor keresünk neked - mondtam
-Ki ne akarna járni egy rózsaszín hajú lánnyal - mondtam nevetve
-Fogd be - mondta ő is kuncogva aztán elindultunk Vikiék házából
Elmentünk a park felé majd a baseball pályához mentünk.
-És egyáltalán milyen pasit akarsz magadnak keríteni? - kérdeztem
-Hát legyen magas helyes kedves vicces és ha idősebb lenne az sem lenne baj - mondta
-Megnehezíted a feladatom - mondtam
-Mondjuk az a Justin nem olyan rossz - mondta
-Justin? - kérdeztem
-Justin Monrow - mondta
-Jaj ne csak őt ne ez a fiú szörnyű a húgom egyik haverja és egy tipikus paraszt őt felejtsd el - mondtam
-Nagyon nem kedvelitek egymást jól érzem? - kérdezte
-Egyszerűen gyűlölöm. Nem tehetek róla irritál de szörnyen de ő is utál engem szóval nem érdekel - mondtam
-Akkor ne fordulj balra mert ott megy - mondta Viki
-Mi? - kérdeztem majd balra fordultam
-Szia Justin - mondta Viki ami miatt legszívesebben leütöttem volna , hogy maradjon csöndbe majd Justin oda jött hozzánk
-Sziasztok - mondta
-Öhh- mondtam
-Szia Angi - mondta
-Ne legyél velem kedves nem kedveljük egymást - mondtam kicsit bunkón
-Ja de én nem vagyok olyan mint te és gondoltam köszönök de látom felesleges volt - mondta
-Ne vitatkozzatok - mondta Viki
-Késő - mondtam
-Mi van a húgoddal? - kérdezte
-Semmi közöd nincsen hozzá - mondtam
-Barátok vagyunk szóval van - mondta
-De velem nem vagy jóban szóval ha érdekel keresd fel de mi most megyünk - mondtam
-Szia Justin - mondta Viki
-Sziasztok - mondta majd elmenetünk
-Miért voltál ilyen bunkó? - kérdezte
-Mondtam , hogy utálom - mondtam
-De akkor is - mondta
-Most pasit akarsz keresni vagy faggatsz? - kérdeztem
-Mindkettő - mondta
-Ne fárassz - mondtam majd mentünk tovább
Egy olyan jó 2-2.5 óra séta után feladtuk a keresést , így elindultunk hazafelé. Sajnáltam , hogy nem találtunk egy olyan srácot sem aki kicsit is tetszett volna neki, de nincs mit tenni ha ilyen válogatós.
Hazafelé hozzánk mentünk és nem vissza hozzájuk. Nem tudom , hogy otthon van-e valaki vagy sem de majd meglátjuk.
Amikor ott voltunk az utcánkban megláttam Lewist és legnagyobb meglepetésemre Kathrine-el volt így 1 percre oda mentem hozzájuk.
-Sziasztok - mondtam
-Szia - mondta Kathrine
-Hali - mondta Lewis
-Hát ti? - kérdeztem
-Mivel egyikünk sem ismeri még túl jól a várost ezért elmentünk egy kicsit sétálni - mondta Lewis
-És , hogy találkoztatok? - kérdeztem
-A múltkor amikor Brad eljött érted megkértem , hogy hozzon magával egy darabig a kocsival és akkor futottunk össze - mondta Kathrine
-Hát ennek örülök - mondtam
-És mi van veled Angi? - kérdezte Kathrine
-Ja mi újság van veled? - kérdezte Lewis
-Semmi úgy tűnik elindult a modell karrierem - mondtam nevetve
-Na az remek gratulálok - mondták
-Köszi , de most mennem kell majd még beszélünk - mondtam
-Ja csak még valami gyorsan - mondta Kathrine
-Igen? - kérdeztem
-A húgod ne menjen az öcsém közelébe mert megbánja - mondta amin elkezdett Lewis röhögni
-Oké majd szólok neki - mondtam majd elmentem
Nem tudom mi volt ez a fenyegetés de kicsit kirázott a hideg tőle még akkor is hogy nem nekem szólt.

-Szia Justin - mondta Viki ami miatt legszívesebben leütöttem volna , hogy maradjon csöndbe majd Justin oda jött hozzánk-Sziasztok - mondta

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése