2014. március 15., szombat

13.Rész

*Dorina*
Egy hónap telt el és hát eddig nagyon szar a nyári szünetem. Már csak 1 hónap maradt a suli kezdésig és ezalatt a 2 hónap alatt mindent elcsesztem. 
Jake-el nem beszélünk ahogy Lewissel sem. Van , hogy felhív de mintha meg sem hallottam volna a hívásait nem foglalkoztam velük. Jaket szoktam néha látni azzal a Kathrine-al vagy kivel nem szimpatikus nekem az a lány lehet , hogy a testvére de akkor sem bírom már így látásból sem. 
Jake mióta meglátott engem Lewissel kerül. Próbáltam bocsánatot kérni tőle de nem jött össze rám sem figyelt Justinnal is megpróbáltam beszélni , hátha rajta keresztül kapcsolatba tudnék kerüli Jake-el de semmi. Ezért ma úgy döntöttem elmegyek hozzá és addig nem megyek el amíg nem beszélek vele. Gyorsan össze kaptam magam és már indultam is le a lépcsőn.
-Hová mész? - kérdezte anya
-Jake meg kell beszélnem vele pár dolgot - mondtam 
-Jó ne gyere későn haza és tudsz valamit Angela-ról?- kérdezte
-Nem gondolom a pasijával..............- kezdtem el majd eszembe jutott , hogy anyáék még nem is tudnak Bradről
-Pasijával van? - kérdezte anya nagyra nyílt szemekkel
-Felejtsd el nem mondtam semmit na de én megyek szia - mondtam majd el is mentem 
Útközben betettem a fülesem és elkezdtem hallgatni a Give Me Love-ot
Egy kb 10 perc múlva már ott is voltam Jake-ék utcájában. Amikor mentem volna a kapujuk felé megláttam , hogy Kathrine jön ki. Furcsa volt igaz nem sokszor láttam eddig de most olyan furcsa volt nem tudom megmondani mi miatt, így megszólítottam

-Szia - mondtam 
-Oh Szia - mondta egy nagy mosollyal az arcán
-Dorina vagyok nem hiszem , hogy ismersz de Jake itthon van? - kérdeztem
-De de tudom , hogy ki vagy - mondta még mindig mosolyogva 
-Igen? - kérdeztem csodálkozva
-Persze miattad van teljesen kibukva az öcsém - mondta majd a kedves mosolyból haragos tekintet és flegmaság lett
-Ki van bukva? - kérdeztem 
-Na szerinted? Azok után amit vele csináltál még csodálkozol is ? - kérdezte elég bunkó hangnemben
-Nézd nem ismerlek szóval nem fogok neked most így magyarázkodni - mondtam hasonló stílusban
-Egy valamit jegyez meg Dorina. Az öcsémet felejtsd el! Nem akarom , hogy ribancok vegyék körül - mondta majd elment 
Nem is tudom , hogy most mit is gondoljak. Nem kaptam választ az eredeti kérdésemre , hogy itt van-e Jake vagy sem de viszont megkaptam , hogy ribanc vagyok több mint a semmi. Aztán végül bekopogtam a ház ajtaján , hogy kiderítsem itt van-e vagy sem. Pár perccel később kinyílt az ajtó és Jake állt előttem. 
-Mit akarsz? - kérdezte
-Beszélni veled - mondtam 
-Én nem akarok veled beszélni - mondta
-Tényleg annyira ki vagy bukva ahogy a nővéred mondta ? - kérdeztem lehet nem túl kedvesen
-Mi közöd van hozzá? - kérdezte
-A nővéred elég bunkó és te is szóval valószínűleg ezt tőle tanultad el - mondtam 
-Azért jöttél ide , hogy Kathrine-t szidd? - kérdezte
-Nem azért jöttem , hogy beszéljek veled de összefutottam vele és elkezdett velem kötözködni - mondtam 
-És? Engem ez hol érdekel szerinted Do? - kérdezte
-Nem tudjuk megbeszélni ezt normálisan? - kérdeztem
-Te kezdted ezt nem is értem miért erősködök hagyj békén nem akarok veled beszélni - mondta majd becsukta az ajtót
Nem akartam , hogy ez legyen belőle de úgy felhúztam magam Kathrine-en , hogy azt nem lehet elmondani. Lehet Jessievel kellene beszélnem ő hátha tud nekem segíteni , hogy kibéküljek Jake-el, így el is indultam Jessie házához. 
Amikor oda értem pont megláttam Jessiet az utca túl oldalán így oda szóltam neki mire ő egyből felém fordult, kicsit furcsán nézett rám lehet nem ismert meg?
-Szia - mondtam miközben közelebb mentünk egymáshoz
-Szia Dorina ugye?- kérdezte
-Igen- mondtam 
-Akkor jó mert kicsit elbizonytalanodtam - mondta nevetve
-Miért jöttél ide? - kérdezte
-Kérdeznék tőled valamit - mondtam 
-Gyere menjünk be hozzám - mondta
-Oké - mondtam 
-Sam szerintem már otthon van - mondta
Sam? A lakótársa vagy barátja vagy barátnője? 
-Itt vagyok - mondta hangosan miközben bementünk az ajtón
-Gyere menjünk az ebédlőbe ott beszélhetünk - mondta
-SAM! -ordította Jessie fel a lépcső felé
-Jövök - mondta fentről a hang
Én és Jessie közben elmentünk az ebédlőbe ahol leültünk az asztalhoz.
-Na mi a kérdésed? - kérdezte
-Hogy tudnék Jake-el kibékülni?- kérdeztem
-Össze vesztetek? - kérdezte
-1 hónapja nagyon nem beszélünk sőt szinte semennyire sem beszélünk és ez nagyon zavar- mondtam 
-Mi miatt vesztetek össze?- kérdezte
-Egy nagy hibát csináltam - mondtam 
-Mit? - kérdezte
-Van egy új szomszédunk Lewis és hát....... - kezdtem el
-Jó ne folytasd szerintem értem és ezt megtudta vagy mi? - kérdezte
-Hát inkább látta mert egyszer csak megjelent - mondtam
-Oooooo - mondta
-Na itt vagyok mi az - mondta egy lány bizonyára Sam
-Sam ő is Dorina Dorina ő itt az én legrégibb barátnőm Sam - mondta Jessie
-Szia - mondtam 
-Szia örülök , hogy találkoztunk - mondta nagyon kedvesnek tűnt ez a lány
-Na és mi a téma? Persze csak ha nem zavarok akkor maradok - mondta
-Jake Parker - mondta Jessie
-Jakey? - kérdezte kicsit elvékonyított hangon nevetve
-Igen ő - mondta Jessie is nevetve
-Mi van vele? - kérdezte
-Összevesztek és most nem tudja , hogyan tudnának kibékülni - mondta Jessie
-Tényleg? - kérdezte Sam mire én csak bólogattam 
-És ráadásul ma a nővérével is össze vesztem Kathrine-el - mondtam miközben a szemeim forgattam 
-Kathrine itt van ? - kérdezte Sam csodálkozva
-Igen már vagy egy hónapja. Amikor először megláttam épp egy rendőr vitte el bilincsben - mondtam 
-Tipikus Kath - mondta Sam
-És vele min vesztél össze? - kérdezte Jessie
-Azt mondta , hogy hagyjam békén Jake-et meg leribancozott - mondtam 
-Nézd Kath egy kicsit fura de nem rossz indulatú  legalábbis szerintem - mondta Sam
-Szerintem kicsit kattos. Valamit titkol az a család de nem csat Kathrine Jake és Brad is - mondta Jessie
-Egy biztos Kathrine komolyan mondja azokat amiket mond. Ne tévesszen meg , hogy milyen törékenynek is néz ki ez a külső csak egy álca - mondta Sam
-Azt sejtettem - mondtam 
Kicsit magatehetetlennek éreztem magam nem jutottam semmire és kicsit megrémisztettek Kathrine-el kapcsolatban , hogy mindig komolyan gondolja amit mond? Ez rémisztő 

*Angela*
Matt-el eddig nagyon jól titkoljuk Brad előtt , hogy mi volt köztünk. Nem szabad , hogy megtudja , hogy lefeküdtem vele. Nemrég találkoztam Brad húgával Kathrine-al és elég szimpatikus volt nekem egy alacsony vékony lány aki nagyon szereti mind a két fiút azt hiszem 21 éves talán.
Nemrég megkaptam ez első modell felkérésem a Calvin Klein-nél és a fotózásra Brad is elkísért aminek nagyon örültem.
A fotózás nagyon jó volt és , hogy egy ilyen híres márkához kellet modellt állnom még jobban megerősített abban , hogy tényleg ezt akarom csinálni. 
Dodival eléggé viharos a kapcsolatunk. Valahogy úgy érzem elveszítettem és próbálok segíteni neki amiben tudok de nem hagyja. Megy a saját feje után pedig látom , hogy nagyon maga alatt van. 
Az utóbbi időben egyre többet vagyok Vikivel aminek Kim nem nagyon örül de kedvelem Vikit. Nagyon jó fej lány és az évfolyam társam így egyre többet lógok vele.

-Angi elmegyünk valahová? - kérdezte Viki
-Mégis hová? - kérdeztem
-Hát park vagy valami olyan helyre ahol tuti vannak fiúk - mondta
-Pasizni akarsz? - kérdeztem 
-Aha. A kiszemeltem leszar szóval ja kellene egy másik valaki aki el tudná terelni a figyelmem - mondta
-Ki a kiszemelted? - kérdeztem 
-A pasid öccse - mondta miközben neki támaszkodott az asztalnak
-Jake? - kérdeztem 
-Aha ő - mondta
-És miért pont ő? - kérdeztem csodálkozva
-Nem tudom ezt megmondani. Van benne valami ami egyszerűen megfogott. Idősebb nálunk helyes minden rendben van vele egyszerűen csak bejön de ő leszar engem - mondta
Nem tudom , hogy mit kellene mondanom erre mert Jake a húgomat szereti de ezt meg nem akarom mondani Vikinek nem akarom megbántani mert lehet rosszul esne neki.
-Úgyhogy keresnem kell egy másik pasit aki eltereli a figyelmem - mondta
-Akkor keresünk neked - mondtam 
-Ki ne akarna járni egy rózsaszín hajú lánnyal - mondtam nevetve 
-Fogd be - mondta ő is kuncogva aztán elindultunk Vikiék házából
Elmentünk a park felé majd a baseball pályához mentünk. 
-És egyáltalán milyen pasit akarsz magadnak keríteni? - kérdeztem
-Hát legyen magas helyes kedves vicces és ha idősebb lenne az sem lenne baj - mondta
-Megnehezíted a feladatom - mondtam 
-Mondjuk az a Justin nem olyan rossz - mondta
-Justin? - kérdeztem 
-Justin Monrow - mondta
-Jaj ne csak őt ne ez a fiú szörnyű a húgom egyik haverja és egy tipikus paraszt őt felejtsd el - mondtam 
-Nagyon nem kedvelitek egymást jól érzem? - kérdezte
-Egyszerűen gyűlölöm. Nem tehetek róla irritál de szörnyen de ő is utál engem szóval nem érdekel - mondtam 
-Akkor ne fordulj balra mert ott megy - mondta Viki
-Mi? - kérdeztem majd balra fordultam 
-Szia Justin - mondta Viki ami miatt legszívesebben leütöttem volna , hogy maradjon csöndbe majd Justin oda jött hozzánk
-Sziasztok - mondta
-Öhh- mondtam 
-Szia Angi - mondta
-Ne legyél velem kedves nem kedveljük egymást - mondtam kicsit bunkón
-Ja de én nem vagyok olyan mint te és gondoltam köszönök de látom felesleges volt - mondta
-Ne vitatkozzatok - mondta Viki
-Késő - mondtam 
-Mi van a húgoddal? - kérdezte
-Semmi közöd nincsen hozzá - mondtam 
-Barátok vagyunk szóval van - mondta
-De velem nem vagy jóban szóval ha érdekel keresd fel de mi most megyünk - mondtam 
-Szia Justin - mondta Viki
-Sziasztok - mondta majd elmenetünk
-Miért voltál ilyen bunkó? - kérdezte
-Mondtam , hogy utálom - mondtam 
-De akkor is - mondta
-Most pasit akarsz keresni vagy faggatsz? - kérdeztem 
-Mindkettő - mondta 
-Ne fárassz - mondtam majd mentünk tovább
Egy olyan jó 2-2.5 óra séta után feladtuk a keresést , így elindultunk hazafelé. Sajnáltam , hogy nem találtunk egy olyan srácot sem aki kicsit is tetszett volna neki, de nincs mit tenni ha ilyen válogatós.
Hazafelé hozzánk mentünk és nem vissza hozzájuk. Nem tudom , hogy otthon van-e valaki vagy sem de majd meglátjuk. 
Amikor ott voltunk az utcánkban megláttam Lewist és legnagyobb meglepetésemre  Kathrine-el volt így 1 percre oda mentem hozzájuk. 
-Sziasztok - mondtam 
-Szia - mondta Kathrine
-Hali - mondta Lewis
-Hát ti? - kérdeztem 
-Mivel egyikünk sem ismeri még túl jól a várost ezért elmentünk egy kicsit sétálni - mondta Lewis
-És , hogy találkoztatok? - kérdeztem
-A múltkor amikor Brad eljött érted megkértem , hogy hozzon magával egy darabig a kocsival és akkor futottunk össze - mondta Kathrine
-Hát ennek örülök - mondtam
-És mi van veled Angi? - kérdezte Kathrine
-Ja mi újság van veled? - kérdezte Lewis
-Semmi úgy tűnik elindult a modell karrierem - mondtam nevetve 
-Na az remek gratulálok - mondták 
-Köszi , de most mennem kell majd még beszélünk - mondtam 
-Ja csak még valami gyorsan - mondta Kathrine
-Igen? - kérdeztem 
-A húgod ne menjen az öcsém közelébe mert megbánja - mondta amin elkezdett Lewis röhögni
-Oké majd szólok neki - mondtam majd elmentem 
Nem tudom mi volt ez a fenyegetés de kicsit kirázott a hideg tőle még akkor is hogy nem nekem szólt. 

2014. március 3., hétfő

12.Rész

*Dorina*
Amikor vissza mentem a többiekhez teljesen elment a kedvem mindentől. Jake faképnél hagyott ráadásul így. Csak haza akartam menni.
-Do jól vagy? - kérdezte Lewis
-Nem nem vagyok ki vagyok haza akarok menni - mondtam kicsit könnyes szemmel
-Na nyugi - mondta miközben szorosan magához ölelt
Nagyon jól esett de nem feledtette el velem ezt a zavart a fejemben.
-Diana? - kérdeztem
-Bement - mondta miközben a Milk Shake bárra mutatott
-Bemenjünk? - kérdezte
-Aha - mondtam majd letöröltem azt a pár szem könnycseppet a szememről
Amikor bementünk eléggé nagy felfordulás fogadott minket nem tudom mi történhetett bent de egy nagyobb darab pasi feküdt vérző orral a földön az emberek segíteni próbáltak neki felállni de vissza rogyott a földre.
Diana meg mintha nem is történt volna semmi úgy állt a pultnál ami miatt kicsit elnevettem magam. Lewis átkarolt a vállam felett úgy mentünk oda Dianahoz.
-Minden oké? - kérdezte
-Nem semmi sincs rendben - mondtam miközben a fejemet fogtam
-Mit kértél? - kérdeztem
-3 Eperturmixot , de még idő míg megcsinálják szóval üljünk le - mondta majd úgy is tettünk
Én Diana mellé ültem Lewis pedig velem szemben ült.
-Na szóval mi a baj? - kérdezte
-Jake egyszerűen nem nem értem - mondtam
-Nézd nem akarom védeni , de ha ez a csaj akit az előbb elvittek a nővére akkor érthető ,  hogy kissé ki van - mondta
-Igen ez igaz tudom , de akkor is eddig is olyan furcsa volt most meg ez csak még egy csepp a pohárban - mondtam
-De ez nem mentség. Nem lehet ilyen paraszt csak mert valami baja van - mondta Lewis
-Tipikus Kanadai gondolkozás te miért vagy ilyen kedves?Miért gondolkozol így?-  kérdezte Diana
-Miért lyukadunk mindig ott ki , hogy Kanadai vagyok? - kérdezte kissé kiborulva Lewis
-Mert te az vagy és csak figyelmeztetlek , hogy el ne felejtsd - mondta Diana
-De mégis miért felejteném el? - kérdezte
-Srácok ne vitatkozzatok kérlek legalább ti ne - mondtam
-Bocs - mondta Diana
Aztán kihozták az eperturmixot. Miután megittuk őket elindultunk hazafelé Diana a másik irányban lakik szóval mi Lewissel tovább mentünk egyenesen. Egész úton Jake járt a fejemben meg Kathrine de inkább Jake. Nem tudom megérteni eddig olyan más volt nem ilyen. Nem elég , hogy ez az egész elrontotta a hangulatom még az eső is eleredt Júniusban! Miért esik ilyenkor? Most már az időjárás is teljesen ellenem van. Amikor már ott voltunk Lewis háza előtt feltűnt , hogy egy kocsi áll a házunk előtt ami nem volt nekem túl ismerős.
-Minden oké? - kérdezte
-Azon kívül , hogy eláztam és nem tudok nem rossz dolgokra gondolni persze minden rendben van - mondtam 
-Hé minden meg fog oldódni - mondta majd nyomott egy puszit az arcomra
Volt valami ebben a fiúban. A göndör tincsei a gödröcskéi a zöld szeme valahogy nagyon megragadott ez engem és talán emiatt is kezdtem el kicsit bámulni aztán. 
-Jaj bocsi - mondta majd megráztam a fejem , hogy ne bámuljam tovább 
-Semmi baj - mondta egy nagy vigyorral 
-Nem jössz be ? - kérdezte
-Miért is ne - mondtam majd bementem 
Aztán hirtelen eltűnt , majd felbukkant miközben a pólóját vette át , hogy őszinte legyek a látvány lesokkolt és nem akartam , hogy felvegye a pólóját de azt sem , hogy lássa rajtam mennyire bejön ahogy kinéz szóval próbáltam laza maradni.
-Kérdezhetek valamit? - kérdezte
-Persze - mondtam 
-Szereted ezt a Luke-ot? - kérdezte
-Igen csak - mondtam 
-Csak? - kérdezte
-Csak nem értem és nem is tudok benne bízni. Csomó mindenről nem tudok csomó mindent titkol előlem ami nagyon rosszul esik - mondtam 
-Hát ezeken nem lehet változtatni mármint ha szereted ezekkel együtt kell szeretned - mondta
-Tudom , de mi van ha nem akarom ezeket a dolgokat elfogadni? - kérdeztem 
-Ezt , hogy érted? - kérdezte
-Ha inkább jegelném ezt az egészet ami van köztünk - mondtam 
-Az a fontos , hogy neked jó legyen - mondta 
-Igen tudom - mondtam majd megcsókoltam
A végén a szobájában kötöttünk ki és lefeküdtem vele. A szomszéd sráccal akiről alig tudok valamit de mégis mióta itt van istápol engem így nem bántam meg a történteket , de nem tudom kiverni Jaket a fejemből.



*Angela*
-Matt miért csináljuk ezt? - kérdeztem miközben felé fordultam az ágyban 
-Hülyék vagyunk? - kérdezte
-Nem csak én vagyok egy ribanc - mondtam majd kikeltem az ágyból 
-Dehogy vagy az - mondta
-De ott van Brad nekem. Nem kellet volna ezt tennem megint - mondtam 
-Felejtsük el ezt az egészet szerintem - mondta Matt
-Ja ez előbb is ezt mondtad aztán itt kötöttünk ki - mondtam 
-Más ötlet? - kérdezte
-Nincs - mondtam 
-Akkor tegyünk úgy mintha meg sem történt volna oké? - kérdezte
-Nem fog menni de egy próbát megér - mondtam 
Majd kopogtatni kezdtek az ajtón. 
-Kinyissam? - kérdezte
-Aha az jó lenne - mondtam miközben a pólómat vettem 
Matt a nadrágját húzta majd úgy ment ajtót nyitni. 
-Ki az? - kérdeztem miközben én is kimentem utána a szobából kicsit megigazítottam a hajam és nadrágom 
-Csak én - mondta az ajtóba álló Jake aki kicsit furcsán nézett ránk
-Matt hol hagytad a pólód? - kérdeztem mintha fogalmam sem lett volna róla , hogy hol van
-Nem akarok zavarni csak azt akartam kérdezni , hogy Do itt van? - kérdezte
-Nem mint látod nincs itt azt hiszem Lewissel meg Dianaval van - mondtam
-Nem Dianaál jártam először és ott nem volt - mondta
-Akkor kizárásos alapon Lewissel van lehet itt vannak vagy beültek valahová ilyen esőben nem hiszem , hogy sétálni vagy a partra mentek volna - mondtam 
-Akkor megpróbálom a nála is - mondta 
-Hé várjál kérdezhetek 2 dolgot? - kérdeztem 
-Persze mondjad - mondta
-Az egyik az , hogy tudsz valamit Bradről? - kérdeztem 
-Igen most van a London Luton Reptéren nemsokára indul a gépe - mondta
-Na ennek örülök - mondtam 
-És mi a másik? - kérdezte
-Mi van közted és a húgom között? - kérdeztem 
-Én sem tudom- mondta
-Szeretem , de nagyon bunkó voltam vele az utóbbi időben meg talán egy két rossz dolgot tettem ami nekem fel sem tűnt , hogy rossz csak most úgy tűnik az volt - mondta
Meglepett Jake őszintesége és , hogy pont ő legyen bunkó Dorinával ezt nem tudnám elhinni.
-Hát köszi a válaszokat - mondtam 
-Hát nincs mit - mondta majd elment
Furcsa , hogy tőle többet tudtam meg mint a húgomtól és ez igazából rossz nem furcsa. Annak viszont örülök , hogy Brad hamarosan újra itt lesz mert nem feküdhetek le többet Mattel még ha kívánom is nem tehetem ezt többé Braddel , hisz ő mindig olyan figyelmes és kedves meg őszinte és védelmező volt velem én meg ezt teszem vele...szörnyű ember vagyok. 
Aztán Matt ismét kijött a szobából ekkor már teljesen felöltözve.
-Szerintem én most megyek - mondta
-Jó - mondtam 
-Sajnálom még egyszer - mondta
-Nem a te hibád megint mondom - mondtam mire Matt kissé megvonta a vállát 
-Na szia - mond majd adott egy puszit és elment 
Ehhez az alapból is depis hangulathoz most ez a szutyok esős idő még jobban elvette mindentől a kedvem , bár ilyen 7 körül nincs is már semmihez sem kedvem, aztán amikor mentem volna fel a szobámba Dorina rontott be a házba.
-Héhéhé veled mi van? - kérdeztem 
-Miért érdekel? - kérdezte
-A testvéred vagyok mondjad mi a baj - mondtam
-Jake meg Lewis meg én meg Kathrine - mondtam 
-Kathrine? - kérdeztem 
-Igen Jake nővére - mondta
-Elegem van már mindenkiből. Jake átjött Lewishez és hát nem a legjobbkor szóval most ez a 2 fiú csalódott bennem vagy nem tudom és Jake-el gödörben vagyunk alapból is amin Lewis nem segített sőt csak még jobban bele estem abba a gödörbe szóval ez van - mondta
-Jakenek és Bradnak van egy nővére? - kérdeztem 
-Te komolyan csak ennyit fogtál fel abból amit el előbb mondtam ?- kérdezte
-Válaszolj már - mondtam 
-Hihetetlen vagy - mondta majd felrohant a szobájába
El sem hiszem , hogy van egy testvére Bradnek akiről nem is beszélt még. És nem értem min van így kiakadva Dodi ő nem válaszolt nekem.

2014. március 2., vasárnap

11.Rész

*Angela*
Amikor kimentem az épület elé ott volt Matt ami miatt megnyugodtam , hogy nem hagyott itt.
-Azt hittem már elmentél - mondtam
-Nem dehogy csak rágyújtottam mert nem tudtam , hogy még mennyi ideig leszel ott - mondta
-És milyen volt? - kérdezte
-Jó nagyon kedvesek voltak várom , hogy lássam a képeket - mondtam 
-Biztos jók lettek - mondta
-Hát nagyon remélem - mondtam kicsit nevetve
-És most hova akarsz menni? - kérdezte
-Hát 5 óra lesz mindjárt szóval menjünk el kajálni - mondtam 
-Hova? - kérdezte
-Nando's? - kérdeztem 
-Az jó - mondta majd eldobta a cigijét és elindultunk a kocsi felé
Amikor oda értünk nem akartam , hogy ott együk meg így csak elvitelre kértük.
-Hol akarod megenni? - kérdezte
-Akárhol csak nem itt - mondtam 
-Miért? - kérdezte
-Mert nem szeretem amikor bámulnak az emberek miközben eszem - mondtam
-Senki sem bámulna - mondta
-De - mondtam 
-Jó nem vitatkozom - mondta majd kifizettük a kaját és elmentünk
-Együk meg a park szélénél - mondtam
-Miért ott? - nézett rám furcsán Matt
-Mert szép helyen van - mondtam
-Szép helyen akarsz enni? - kérdezte
-Csak menjünk oda - mondtam majd megfogtam a karját magam után kezdtem húzni
Egy olyan 5 perc séta után már ott is voltunk a parknál. Ott aztán leültünk az egyik padra és elkezdtünk enni.
-Sokkal kényelmesebb itt enni tényleg mint az asztalnál - mondta
-Ne hisztizz hanem egyél - mondtam neki miközben oldalba böktem
Miután megettük kicsit elmentünk sétálgatni még.
-Mi van Braddel? - kérdezte
-Semmi most nincs itthon el kellet utaznia - mondtam
-És mikor jön vissza? - kérdezte
-Nem tudom , de olyan furcsa mostanában - mondtam
-Ezt hogy érted? - kérdezte
-Szerintem megcsal. Csomószor van , hogy kap egy hívást és egyből elmegy a közelemből mintha nem akarná , hogy halljam - mondtam
-Szerintem csak túl reagálod. Miért csalna meg mégis téged? - mondta
-Nem tudom de akkor miért viselkedik így? - kérdeztem
-Rákérdeztél már? - kérdezte
-Nem - mondtam
-Akkor kérdezz rá. Nem várhatod el , hogy csak úgy magától elkezdje mondani - mondta
Lehet van benne valami igazság amit Matt mond. Remélem igaza van és csak én képzelem bele ezeket a dolgokat. Brad nem ilyen nem tudom elhinni , hogy megcsalna de mégis úgy érzem egy másik lány van a háttérben ami nagyon zavar, mert különben miért viselkedne így?

*Dorina*
Beültünk a kocsiba és elindultunk csak azon gondolkoztam amit Jessie mondott. Kathrine csak ez járt a fejemben. Miért nem beszélt róla? Mondjuk miért is csodálkozom Bradről sem beszélt mit titkol még vajon Jake? Mit nem mondott még el nekem?
-Minden oké? Olyan feszültnek tűnsz - mondta miközben elindult a kocsival
-Talán mert az is vagyok - mondtam 
-És elmondod miért? - kérdezte
-Nem majd máskor - mondtam 
-Na mondjad - mondta miközben kicsit lelassított 
-Nem te nem akarsz inkább nekem mondani valamit? - kérdeztem
-Nem nem hinném - mondta 
-Hát jó- mondtam 
Majd ezt egy 30 perces feszült csend folytatta de amíg haza vitt én zenét hallgattam szóval mintha ott sem lett volna úgy tettem. Amikor megérkeztünk kivettem a fülesemet és kiszálltam a kocsiból.
-Do mond már mi a bajod - mondta miközben ő is kiszállt
-Az , hogy nem mondasz igazat. Elegem van már a rengeteg titkolózásodból Jake - mondtam 
-Miről beszélsz? - kérdezte
-Arról amit Jessie mondott. Miért nem vagy velem őszinte ?- kérdeztem 
-De ha nem mondod meg miben akkor nem fogom tudni megmondani - mondta
-Látod ez a baj - mondtam majd otthagytam 
Ha nem őszinte velem akkor nincs miről beszélnünk. Nem tudok neki hinni ha ilyeneket eltitkol.
*1 héttel később*
Nem igazán beszélünk Jakkel már egy jó ideje ami persze rossz de örülök , hogy Diana és Lewis legalább mellettem van.
-Szerintem rá kellene kérdezned erre a Kathrine-re - mondta Diana
-Dehogy kellene majd el mondja csak adj neki időt - mondta Lewis
-Látszik , hogy Kanadai vagy. Itt nem így mennek a dolgok Jake túl fog rajtad lépni ha továbbra is ezt csinálod - mondta Diana
-Ott van Viki meg ez a Jessie és ki tudja ki az a másik "barát" el fogod veszíteni - mondta Diana
-Ez baromság. Ha szeret nem fogod elveszíteni - mondta Lewis
-Nem tudom. Mind kettőtöket értelek de nem tudom mit csináljak - mondtam 
-Justin beszélj vele ő hátha tud valamit - mondta Diana 
-Persze mióta megcsókolt nem beszéltünk - mondtam 
-Akkor nem tudom - mondta 
-Nyomozzunk utána - mondta 
-Ennél hülyébb dolgot még nem hallottam - mondta Lewis
-Fogd be - mondta Diana miközben oldalba lökte
-De ez nem is rossz - mondtam 
-Mondtam - mondta Diana
-Komolyan? - mondta Lewis
-Igen most mit veszíthetek? - kérdeztem 
-A méltóságod? - mondta Lewis
-Annak már mindegy - mondtam 
-Azt sem tudod , hogy hol van - mondta
-De a Milk Shake bárban - mondtam 
-Ezt honnan veszed? - kérdezte Lewis
-Mindig ott van szerdánként - mondtam 
-Na akkor menjünk - mondta Diana
-Te is jössz? - kérdeztem Lewistől
-Végül is miért ne - mondta majd elindultunk 
Egész úton csak az járt a fejemben , hogy vajon mit is fogok mondani Jakenek, hogy tudok Kathrine-ról vagy , hogy miért titkoltad el a nővéred? Vagy nem tudom. 
Amikor oda értünk a Milk Shake bárba egy rendőrkocsi állt ott amin kissé meglepődtem mert eddig egyszer sem fordult elő , hogy rendőr legyen itt. Aztán amint egyre közelebb értünk egy lányt vittek ki bilincsen amin nagyon meglepődtem, bár a lányt cseppet sem rázta meg a történtek ahogy elnézem az arcát, aztán Jake rohant ki az ajtón.
-Ne kérem ne vigye el - mondta a rendőrnek 
-Hagyd had vigyen csak - mondta a lány neki
-Kérem eresszék el - mondta Jake
-Ez nem így megy kisfiam majd a kapitányságra érte lehet jönni - mondta a rendőr 
-De nem tud érte menni senki!- mondta Jake
-Akkor bent maradok ne izgulj már - mondta a lány
-Kathrine egy kicsit maradj már csöndben - mondta Jake
Kathrine. Ő Kathrine....a nővére? 
A rendőr mit sem foglalkozva Jakkel a rendőrkocsiba ültette Kathrinet és elvitte a kapitányságra.
-Az p*csába - mondta Jake miközben a fejét fogta
-Hé minden rendben? - kérdeztem miközben oda mentem hozzá
-Szerinted rendben van bármi is? - kérdezte eléggé agresszíven majd otthagyott
Csak ott álltam kicsit ledöbbenve Jake dühkirohanásán aztán oda jöttek hozzám a többiek.
-Na? - kérdezte Lewis
-Kathrine- mondtam 
-Mi van vele? - kérdezte Diana
-Ez a lány volt Kathrine - mondtam 
-Mi? - kérdezte Lewis
-Jake tiszta ideg miatta most vitték el a nővérét a rendőrök - mondtam majd Jake után mentem 
Amint utolértem megragadtam a karját. 
-Álljál már meg - mondtam 
-Miért nem mondtad el? - kérdeztem 
-Miért Jessietől kellet megtudnom? - kérdeztem 
-Semmit sem tudsz rólam Do - mondta miközben közelebb lépett hozzám
-Az ég világon semmit sem - suttogta halkan a fülembe majd elmosolyodott amitől kirázott a hideg is
-De ha megbocsátasz a tesómhoz kell mennem - mondta majd beszállt a kocsijába és ott hagyott

*Angela*
Nem elég , hogy Brad furán viselkedik egy jó ideje most ráadásul még el is utazott. Nem tudok ki igazodni rajta , hogy most mi is van vele és lehet emiatt is feküdtem le Mattel.
Tudom , hogy egy hatalmas hiba volt és nem kellet volna de Brad szinte eltűnt Matt meg itt volt velem végig és tegnap kicsit többet ittam mint kellet volna vagyis inkább ittunk különben nem történt volna ez meg de most nagyon össze vannak kuszálódva a gondolataim.
Miután kikeltem az ágyból a mellettem alvó Matt mellől gyorsan felöltöztem. Aztán gyorsan ki is sprinteltem Matt házából. Tudom , hogy elég gáz húzás volt ez tőlem de nem akartam volna magyarázkodni a tegnap történtek miatt. 
Mielőtt haza mentem volna elmentem még a boltba , hogy vegyek magamnak velemit reggelire de nem találtam semmit csak egy ismerős arccal futottam össze Lewis-al.
-Szia Angi - jött oda hozzám
-Szia hát te? - kérdeztem miközben megöleltem 
-Egyedül lakom be kell vásárolnom minden szart - mondta egy vigyorral
-Segítsek? - kérdeztem 
-Nem akarlak feltartani - mondta 
-Nem tartasz sőt nem is tudom , hogy mit fogok ma csinálni - mondtam 
-Ha gondolod gyere át te is - mondta
-Én is? - kérdeztem 
-Aha a húgod meg Diana lesz még ott - mondta
-Lehet inkább kihagyom akkor - mondtam 
-Ja a költözés? - kérdezte
-Igen még mindig mérges rám - mondtam 
-Majd lenyugszik ne izgulj - mondta
-Hát remélem , bár elég kitartó ilyen téren. Te nem tudnál a fejével beszélni? - kérdeztem 
-Már próbáltam de hajthatatlan - mondta 
-Francba - mondtam 
-Na de inkább vásároljunk - mondtam 
-Oké - mondta majd elkezdtünk mindenféle nasit meg piát dobálni a kosárba 
Amikor végeztünk szerencsére felajánlotta , hogy hazavisz így egyenesen a kocsijához mentünk.
-Te Kanadai vagy igaz? - kérdeztem 
-Aha miért? - kérdezte
-Nem furcsa neked az USA? - kérdeztem 
-Ezt , hogy érted? - kérdezte
-Mármint nem zavar , hogy így lenézik a Kanadaiakat? - kérdeztem 
-Furcsa de nem foglalkozom velük - mondta egy nagy mosollyal az arcán 
Amikor haza értünk segítettem bevinni neki a dolgokat a házba aztán elköszöntünk és átmentem a szomszédba az az haza.
-Van itthon valaki? - kérdeztem de nem jött vissza válasz
Aztán körülnéztem és tényleg nem volt itthon senki a konyhában csak egy cetli fogadott amit apa írt : Elmentünk majd jövünk csak ennyi volt rajta , de ezen már meg sem lepődök. Mindig elmennek aztán valamikor előkerülnek szinte nem is élünk együtt a szüleinkkel csak a számlákat fizetik. 
Letettem a táskám a szobámban aztán lementem a nappaliba de akkor kopogtattak. Csak arra tudtam gondolni , hogy csak ne Matt legyen az csak ne ő de amikor kinyitottam az ajtót ő állt ott.
-Beszélnünk kell - mondta
-Igen tudom - mondtam miközben beengedtem 
-Sajnálom ami tegnap történt - mondta
-Tudom , hogy hülyén viselkedtem nem kellet volna annyit innom várj mi? - kérdeztem 
-Sokat ittunk és nem kellet volna sajnálom , hogy ilyen helyzetbe hoztalak - mondta 
-Ez az én hibám is - mondtam 
-Akkor nem haragszol rám ? - kérdezte
-Ha te sem rám - mondtam
-Nem dehogy- mondtam majd megöleltük egymást , de amikor elengedtük volna egymást én közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam 
-Ne Angi - mondta miközben elhúzta a fejét
-Ó kuss - mondtam majd ismét megcsókoltam de ekkor már nem tiltakozott sőt 
A földszinti vendégszobába magammal rángattam ahol aztán ismét lefeküdtünk. 

Nem tudom mi váltotta ki ezt belőlem. Nem akartam lefeküdni vele megint de valami miatt nem tudtam leállni. De ezt nem tudhatja meg Brad soha.