17.Rész
*Dodi*
Miután kimentem Angela szobájából vissza mentem a TV elé és csak bámultam előre, majd pár percen belül elszakadt a cérna és sírni kezdtem. Miért nem szólt? Miért nem mondta , hogy máris elmegy? Miért nem hívott ? Nem akarom elhinni , hogy csak így szó nélkül elment egyszerűen nem. Egy olyan bő 10-15 perc után összeszedtem magam és kimentem a konyhába , hogy csináljak valami kaját idegi alapon. Miután elkészültem vissza mentem a nappaliba leültem a fotelbe és elkezdtem enni a gofrit amikor elkezdett csörögni a telefonom.
-Halló - szóltam bele
-Szia Jake vagyok - mondta
-Mit akarsz? - kérdeztem
-Azt amit mondtam elölről kezdeni - mondta
-Akkor most elmondom még egyszer nem értelek. Én csaltalak meg aztán te mérges voltál szakítottunk nem beszéltünk ki akartam békülni te elküldtél erre most meg elkezdesz féltékenykedni és kinyögöd , hogy elölről akarod kezdeni nekem ez nem fér össze - mondtam
-Beszéltem Justinnal és Braddel és ráébresztettek , hogy te hozzám tartozol. Igen nem tagadom , hogy kicsit féltékeny vagyok erre Michael gyerekre de nem miatta mondtam amit mondtam. Do hiányzol - mondta
Igaz csak telefonban de még így is hallottam és tudtam , hogy komolyan mondja. Jól esett minden egyes szava de akkor is olyan furcsa volt.
-Szóval mit mondasz? - kérdezte
-Majd inkább élőben gyere majd át és beszéljük meg úgy - mondtam
-Jó benne vagyok - mondta majd letette
Miután letettük egyből felhívtam Dianat , hogy azonnal jöjjön át mert beszélnem kell vele egy olyan 10 perc múlva nyitottam is az ajtót és ott is állt de nem volt egyedül Michaelt is hozta magával.
-Remélem nem baj , hogy én is itt vagyok - mondta
-Nem dehogy ilyen szar időben depis egyedül otthon lenni - mondtam
-Na mond mi az - mondta Diana
-Jake - mondtam
-Na mi van vele ? - kérdezte
-Úgy látszik átjön megbeszélni a dolgokat - mondtam
-Akkor Jake a volt pasid aki most újra a pasid akar lenni? - kérdezte Michael
-Pontosan - mondtam
-És miért pont most? - kérdezte
-Nem tudom azt mondja , hogy most jött rá - mondtam
-Nekem itt bűzlik valami - mondta
-Jaj ne legyél ilyen negatív - mondta Diana
-De tényleg. Most miért pont nem tudom hány hónappal később akar összejönni veled megint? És miért csak most jött rá? Vagy nem szeretett eddig és most jött rá , hogy kellesz neki , vagy tervez valamit szerintem - mondta Michael
-Szerintem túl sok filmet nézel - mondtam
De , hogy őszinte legyek kicsit elgondoztatott lehet tényleg van valami abban amit Michael mond de mi van ha nem? Szeretem Jaket és hiányzik de Michael most összezavart.
*Angela*
Oda mentem megnézni ki az így gyorsan kimásztam az ágyból de nem voltam felkészülve arra aki az ajtó előtt állt.
-Te mégis mit keresel itt? - kérdeztem
-Mi az csak nem hiányoztam? - kérdezte Jeremy
-Hagyj békén - mondtam majd bepróbáltam csukni az ajtót de Jeremy nem hagyta
-Nem nem - mondtam majd bement a lakásba
-Nem rossz , sőt szép elég tág - mondta
-Csak mond , hogy mit akarsz - mondtam
-Jaj nemár Angi nem az a mi játékunk - mondta
-Azt hittem a börtönben rohadsz - mondtam
-Milyen kis tüzes. Tudod a pénz és egy jó ügyvéd csodákra képes most ideiglenes szabadlábon vagyok. Ne félj jó fiú lettem - mondta egy pimasz vigyorral
-Undorító vagy! - mondtam miközben kicsit hátrálni kezdtem
Jeremy megijesztet. Honnan tudta , hogy már itt lakom , hisz csak ma költöztem be és , hogy tudták kiengedni? Csak azok jártak a fejemben amik nyáron történtek és legszívesebben elsírtam volna magam. Ez a fiú egy szörnyeteg a modora a külseje csak egy álca..
-Ne legyél ilyen velem ne mond ezt rám - mondta miközben egyre közelebb jött hozzám míg végül a falnál kötöttünk ki
Olyan közel jött hozzám , hogy éreztem a mellkasomon ahogy ver a szíve és éreztem a borostáját a nyakamon.
-Kérlek ne - mondtam de közben elcsuklott a hangom
-Ne félj nem bántalak - mondtam majd megfogta a derekam amitől reszketni kezdtem a szívem a torkomban vert majd levette a kezét rólam
-Örültem , hogy újra láttalak - mondta majd megpuszilta a nyakam és kiment az ajtón
Nem akartam felfogni azokat a dolgokat amik történtek, de szerencsére nem bántott még....
*Dodi*
Amíg nem jött Jake elkezdtünk hülyülni egy kicsit de amikor elkezdett villámlani az a frászt hozta ránk.
-És milyen volt az első nap? - kérdeztem Michaelt
-Hát kicsit furcsa volt - mondta
-Miért ? - kérdeztem
-Mindenki bámult rám és a tanárok is vissza kérdeztek mindig amikor megszólaltam - mondta
-Ez az átka az erős Ausztrál akcentusnak - mondta Diana
-De ti megértitek ekkor ők miért nem? - kérdezte Michael
-Mi sem értjük mindig de kibarkóbázzuk , hogy vajon mit is mondhattál - mondtam
-Köszi - mondta kicsit nevetve
-És milyenek az osztálytársak? - kérdezte Diana
-Hát eddig normálisak - mondta
-Kim? Ő a nővérem legjobb barátnője vele beszéltél? - kérdeztem
-Csak mellette volt hely szóval mellé ültem és igen beszéltem is vele jó fej bár kicsit fura volt - mondta
-És volt olyan aki elsőre bejött? - kérdezte Diana
-Volt de ő nem az osztályba jár - mondta majd Dianara aztán rám nézett
Kicsit összezavart ezzel Michael de nem igazán foglalkoztam vele. Ha akarja majd csak elmondja mire is célzott bár kicsit furdal a kíváncsiság.
-Hanem ? - kérdezte Diana
-Nem fontos - mondta Michael
-De igen is az - faggatta Diana
-Majd elmondom valamikor - mondta vigyorogva
Aztán én bementem a konyhába és pár perccel később Michael is megjelent.
-Hát te? - kérdeztem
-Diana elment a fürdőszobába én meg nem akartam ott egyedül lenni - mondta miközben elkapott egy almát a kosárból és dobálni kezdte
-Ki az a lány? - kérdeztem
-Ne kezd - mondta
-Na ugyan már azt hittem barátok vagyunk - mondtam
-Azok is vagyunk de szerintem nem fontos ez , hogy erről beszéljünk - mondta
-De igen is fontos szóval ? - kérdeztem mire Michael letette az almát közelebb jött hozzám a szemembe nézett majd megcsókolt
Nagyon meglepődtem és ledöbbentem de azon még jobban , hogy én meg visszacsókoltam. Nyaka köré fontam a kezem és vissza csókoltam , aztán ezt az egész "eseményt" Diana zavarta meg amikor hirtelen bejött.
-Jaj basszus bocsi - mondta majd ki is hátrált
Gyorsan levettem a kezdem Michael nyakából és utána mentem. Nagyon kínosan éreztem magam főleg kivel tudtam , hogy Diananak bejön Michael én barom meg ott csókolóztam vele , hogy lehetek ilyen szörnyű barát?!
-Diana várj - mondtam neki
-Mi az? - kérdezte miközben megfordult és felém nézett
-Sajnálom én nem akartam - mondtam
-Semmi baj - mondta
-Tudom , hogy tetszik neked Michael és és... mi? - kérdeztem
-Semmi baj nyugi - mondta
-Ezt nem értem - mondtam
-Michael kb csak rólad beszél mindig szóba kerülsz már egy ideje le esett , hogy nincs nála esélyem ami szar mert nekem nagyon bejön de ha nem akkor nem - mondta
-Nem haragszol ?- kérdeztem
-Nem dehogy az LB-m vagy - mondta bár a tekintete mást mondott
Aztán csöngettek és mire oda értem volna , hogy kinyissam Michael már megtette azt.
-Szia - mondta mikor megláttam a csurom vizes Jaket
-Szia - mondta mosolyogva
-Akkor beszélhetnénk? - kérdezte
-Aha - mondtam majd felmentünk a szobámba
-Hallgatlak - mondtam miközben beálltam az ajtóba
-Most mondjam el ugyan azt amit a telefonban elmondtam? - kérdezte
-Jó lenne - mondtam
-Direkt húzod az agyam? - kérdeztem miközben kicsit a szájába harapott
-Lehet - mondtam majd közelebb jött hozzám én pedig elkaptam a nyakláncát és magamhoz húztam , majd pedig megcsókoltam
Ő két kezével az ajtónak támaszkodott és pedig egyik kezemmel a pólóját másikkal a láncát fogtam. Aztán véget vetettem a csóknak és eltoltam magamtól
-Most mi az?- kérdezte
-Őszintén ? - kérdeztem
-Ja - mondta
-Nem tudok dönteni - mondtam
-Hogy érted ezt ? - kérdezte
-Hát , hogy akarom-e veled újra az egészet vagy sem - mondtam
-Most csak szívatsz nem? - kérdezte
-Nem. Tudod ott Michael is - mondtam majd ismét kicsit közelebb húztam magamhoz
-Ugye csak viccelsz most ? - kérdezte-Neem - mondtam
-Ezt most tényleg komolyan gondoltad? - kérdezte
-Igen. Tudod lehet hagynunk kellene inkább ezt az egészet és új emberekkel ismerkedni - mondtam
-Na nem ilyet nem játszunk Dorina - mondta
-Miért? Csak a te szabályaid a jók? - kérdeztem
-Hát - mondta miközben ismét megcsókolt
-Nem is tudom. Ő meggyőzőbb volt - mondtam
-Ó tényleg ? - kérdezte miközben a falnak nyomott és a kezét a csípőmre tette
-Tényleg - mondtam majd eltoltam magamtól
-Tudod mit majd inkább gyere át máskor most nem tudok neked semmit sem mondani se neki. Mind ketten túl jól csókoltok - mondtam
-Valóban? Jól van Do azért rád sem így emlékeztem eddig - mondta
-A dolgok változnak - mondtam majd szépen lekísértem a kapuhoz
-Na szia - mondtam
-Szia - mondta majd nyomott egy puszit a számra és elment
Hogy őszinte legyek jó volt egy kicsit Jake agyát húzni de össze vagyok zavarodva. Michael megcsókolt Jake is és nem tudom lehet Michael iránt is érzek valamit ez túl sok volt nekem egy kicsit.
*Agela*
Amikor megjött Kim szinte letámadtam.
-Miért nem mondtad , hogy Jeremy szabadlábon van? - kérdeztem
-És miért tudja a címünket? - kérdeztem
-Nem tudtam , hogy szabadlábon van és nem mondtam neki. Csak apának mondtam - mondta
-Miért itt volt? - kérdezte
-Igen és nem tudom mit akar tőlem - mondtam kissé kiborulva
-Bántott megint? - kérdezte Kim aggódva
-Nem nem csak megrémített - mondtam miközben leültem
-Egyszer csak megjelent és én meg úgy megijedtem. Minden az eszembe jutott amit tett és Kim nem akarom , hogy ezek megtörténjenek megint - mondtam kicsit elhaló hangon
-Ne félj nem fognak nem hagyom - mondta
-De mit csinált mégis? - kérdezte
-Bejött beszélt majd a falhoz "szorított" nem csinált semmit csak annyira ijesztő volt az egész - mondtam
-Nézd ha szeretnéd szólunk a rendőrségnek. Nem akarom , hogy még egyszer bármi rossz dolog történjen veled a bátyám miatt - mondta
Jól esett , hogy Kim tényleg ennyire kiállt mellem. Tényleg vissza küldeni miattam a börtönbe a saját testvérét. Akármennyire is félek és tartok Jeremyitől , hogy őszinte legyek még mindig bejön. Talán nem tudom , hogy ilyen lehet titkon beindít. Rossz erőszakos de valahol mégis gyengéd olyan mint minden filmben a rossz fiú valami miatt mindig bejön mindenkinek pedig egy erőszakos köcsög.
Miután Kim egy kis erőt öntött belém segítettem neki pakolni majd amikor befejeztük csak heverésztünk a kanapén. Az idő még mindig szörnyű volt szakadt az eső villámlott akár a horrorfilmeken.
-És milyen volt a suli? Nem voltak kiakadva , hogy később mentél be? - kérdeztem
-Hát egy kicsit de volt egy új srác ő még később jött be mint én szóval nem volt olyan nagy baj. Amúgy semmi extra nem volt furcsa , hogy nem voltál ott - mondta
-Hiányoztam mi? - kérdeztem
-Igen olyan csendes volt az osztály - mondta nevetve
-És milyen ez az új srác? - kérdeztem
-Hát magas nagyon fehér a bőre fekete piros a haja cigizik és mély a hangja - mondta
-Ja meg Ausztrál - tette hozzá
-Szerintem tudom kiről beszélsz azt hiszem Dodi egyik barátját írtad körül legalábbis mintha valami hasonló kaliberű fiúról beszélt volna még - mondtam
-Michaelnek hívják ha ez segít - mondta
-Nem nem segít de szerintem tuti róla beszélt - mondtam
-És bejön? - kérdeztem
-Elég titokzatosnak tűnik - mondta
-De nem rossz pali - mondta
-Na ez a lényeg - mondtam nevetve
Aztán elkezdtünk nézni egy filmet és rendeltünk pizzát is de az eső miatt vagy 1.5 órát kellet rá várnunk. Amikor megjött egyből elkezdtünk zabálni majd egyszer csak full sötét lett az egész lakásban amitől nagyon megijedtünk.
-Csinálj valamit Angi - mondta
-Mégis mit? - kérdeztem
-Nem tudom de ez nagyon rossz - mondta Kim vinnyogva aztán egy hatalmasat villámlott majd dörgött az ég és akkor valaki az ajtónkat kezdte el verni.....









